Teltház és izgalmas összecsapások a budapesti Get in the Ring nemzetközi startup versenyen

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, valamint a Hiventures kockázati tőkealap szakmai együttműködésében 2016. november 24-én az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. megrendezte a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten.

A budapesti startup esemény nyitóelőadását Dr. Pálinkás József, a Nemzeti, Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke tartotta.

“A számos nemzetközileg is elismert magyar kutató-fejlesztő kiválósági műhely inspiráló környezet lehet az induló innovatív vállalkozásoknak is. Magyarországon az innovatív vállalkozásokat ösztönző finanszírozási rendszerre is építhetnek a startupok. Arról, hogy a legjobb üzleti ötletekből olyan termék legyen, amit akár a most induló állami kockázati tőkealap szakértői is ígéretesnek látnak, az a mentori rendszer gondoskodhat, amelyet az országszerte létrejövő inkubációs központok kínálnak majd.” – hangsúlyozta Pálinkás József.

Az egyedülálló startup versenyre idén 70 közép-kelet európai csapat jelentkezett. A budapesti előválogatóba 16 csapat került, akik közül a döntőt megelőzően 2016. november 23-án a szakmai zsűri 8 csapatot juttatott az élő showba. A döntőben 3 magyar, 2 román, 1 lengyel és 1 osztrák, valamint 1 lett startupnak nyílt lehetősége 200 néző előtt a boxringbe lépni a november 24-ei megmérettetésen.

df2_6513

 

A legjobbak között olyan csapatok versenyeztek a fődíjért, mint például a Lengyelországból érkező Innovalab csapata, akik a nagyvállalati szektor számára az ipari technológiában nyújtanak olyan eljárást, mellyel a hamisítványok szűrését tudják megkönnyíteni.

Lettországot képviselte a versenyen a 4Smartstreet. A Smart City technológiát fejlesztő csapat ötlete lehetővé teszi, hogy egyedi tárgyakat és eszközöket azonosítunk a mesterséges intelligencia felhasználásával, mely segítséget nyújt az azonosításban példádul forgalom tervezésében, vagy fizikai reklámok mérésében.

“2014 óta szervezzük Magyarországon a Get in the Ring startup versenyt. Ez az első alkalom, amikor lehetővé tettük, hogy külföldi csapatok is megmérkőzzenek Budapesten. Fontosnak tartjuk, hogy egy 62 országot magában foglaló nemzetközi kapcsolati hálónak a részesei vagyunk. Bízunk benne, hogy a következő években az eddigi munka eredményeként a verseny világdöntőjét is Magyarországra tudjuk hozni és ezzel olyan rangos startup események versenytársa lehet Budapest, mint a Pioneers Festival, vagy a Wolves Summit.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. operatív vezetője.

A zsűriben a nemzetközi startup ökoszisztéma meghatározó tagjai foglaltak helyet:

Maris Prii – Startup Wise Guys, Max Kelly – Techstars London, Markus Lang – Pinoeers Ventures, Jochem Cuppen – GITR Foundation, Katona Bence -Hiventures és Erős Veronika – Magyar Nemzeti Kereskedőház.

df2_6379

A zsűri az osztrák-magyar vegyes csapatnak, a digitális tartalomfeljesztési megoldásokat kínáló Intellyonak ítélte a fődíjat; az akár 200.000 eurós befektetési ajánlatot, valamint a 2017-es globális döntőbe jutást, melyre Szingapúrban kerül sor jövő tavasszal.

dsc_9173

A versenyen applikáció segítségével a közönség is szavazhatott. A nézők egybehangzó véleménye alapján a közönségdíjat a Moow nyerte, akiknek fejlesztése az intelligens kerékpár kormány, mely lopásgátlóként is üzemel.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház felajánlásból a győri versenyről egyenes ágon tovább jutott robotikával foglalkozó projekt, a Robotrainer is elutazhat a szingapúri globális döntőre.

A szamlazz.hu egy exkluzív előfizetési csomagot ajánlott fel a legjobb magyar csapatnak.

A rendezvény keretén belül a Hiventures új állami kockázati tőkealap termékeit is bemutatták. Kisgergely Kornél a cég vezérigazgatója kiemelte, a cég fókuszában három fő terület szerepel: vállalkozásösztönzés, regionális aktivitás és piacfejlesztés. Az alapkezelőnél 50 milliárd forint áll rendelkezésre az innovatív vállalkozások fejlesztésére.

Az Enterprise Hungary a CoGoodwill social startup jótékony szervezettel összefogva az eseményből befolyt teljes összeget egy látáskárosult kislány, az öt éves Pamilerin szemműtétére ajánlotta fel.

Az esemény sikeres lebonyolításában kiemelt támogatóként járult hozzá a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA).

További fotók az eseményről itt találhatóak.

Get in the Ring Budapest! Boxringbe lépnek a legjobb Közép-Kelet európai startupok

A Hiventures Kockázati Tőkealap Kezelő szakmai együttműködésében 2016. november 24-én az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. harmadik alkalommal szervezi meg a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten.

A Get in the Ring! (GITR) a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A GITR versenyzési koncepciója eltér a hagyományos pitch versenyekétől. A regionális döntőbe bejutó 8 startup csapat egy-egy versenyzője a boxmérkőzésekhez hasonlóan léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.

A versenyre idén 70 startup csapat jelentkezett, 13 közép-kelet európai országból. Az döntőbe bekerült résztvevő nemzetek: lett, osztrák, ukrán, horvát, lengyel, román és magyar. A verseny célja a régió kiemelt startup eseményévé emelni a Get in the Ring! Budapestet.

A zsűriben a startup közösség nemzetközileg elismert szakemberei foglalnak helyet:

  • Maris Prii – Startup Wise Guys, operatív vezető. A Startup Wise Guys Észak Európa legjobb B2B szoftver accelerator programja.
  • Max Kelly – Techstars London, ügyvezető. A Techstars a világ legnagyobb globális accelerator programja amely olyan cégekben befektető mint a DigitalOcean, Uber, Classpass, SendGrid, Twilio, Sphero.
  • Markus Lang – Pioneers Ventures, ügyvezető. A startupperek körében nálunk is nagyon népszerű osztrák Pioneers Festival szervezőinek befektetési ága, ami korai fázisú startupokra fókuszál.
  • Jochem Cuppen – Get in the Ring Foundation, globális igazgató. A Get in the Ring versenysorozat alapítója.
  • Katona Bence, Hiventures vezérigazgató-helyettes – HIventures, új állami kockázati tőkealap kezelő.

A Get in the Ring! magyarországi döntőjére 2016. november 24-én az Akvárium Klubban kerül sor, ahol a 8 legígéretesebb startup küzd meg a közép-kelet- európai bajnoki címért. A budapesti esemény nyertese 200.000 eurós befektetési ajánlatot kap és részt vehet a Get in the Ring! Globális Döntőjén, melynek költségét a szervezők állják. Idén a Globális Döntő szervezési jogáért New York és Szingapúr között zajlik küzdelem.

Az esemény fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

Az Enterprise Hungary a CoGoodwill social startup jótékony szervezettel összefogva az eseményből befolyt teljes összeget egy látáskárosult kislány, az öt éves Pamilerin szemműtétére ajánlja fel.

Jegyek még korlátozott számban elérhetőek itt.

Vegyen részt Ön is a startupok olimpiáján! A szervezők várják a nézőket, eseményen lehetőség nyílik kapcsolatépítésre, befektetőkkel való találkozásra.

A rendezvény támogatója:

  • Hiventures – A korai fázisú cégek kockázati tőke partnere.
  • Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) – az Alapítványt a Magyar Nemzeti Bank alapította.
  • Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) – A Hivatal küldetése hogy a kiváló tudományos kutatások támogatásával és az innováció ösztönzésével Magyarország célszerűen használja fel a KFI forrásokat, és ezáltal növelje versenyképességét.

Ötlet-és startup verseny Debrecen

A budapesti Get in the Ring! nemzetközi startup verseny döntőjét megelőzően, 2016. november 17-én az Enterprise Hungary, a Debreceni Egyetem közreműködésével ötlet- és startup versenyt rendez Debrecenben a Kazánház Egyetemi Klubban.

A debreceni ötletversenyen 8 csapat mérettetheti meg magát a magyarországi startup közösségből ismert szakmai zsűri előtt, hogy bejuthassanak a Get in the Ring Budapest 16 legjobb jelentkezője közé!

Az eseményre a szervezők nézőként is várják az érdeklődőket, ahol az izgalmas összecsapások mellett kapcsolatépítésre is lehetőség adódik.

Program:

16:45 – 17:00 – Regisztráció
17:00 – 17:15 – Nyitóbeszéd
17:15 – 18:00 – Negyeddöntő
18:00 – 18:15 – Hiventures bemutató
18:15 – 18:30 – Elődöntő
18:30 – 18:45 – Döntő
18:45 – 19:00 – Eredményhirdetés
19:00 – 20:00 – Networking

A szakmai zsűri tagjai:

  • Varga-Tarr Sándor, hu marketing vezető
  • Kovács Zoltán,az EIT Climate-KIC Accelerator program vezetője
  • Herdon István, Xanga Investment, vezérigazgató
  • Katona Bence, Hiventures, befektetési igazgató
  • Galla Zoltán, Magyar Nemzeti Kereskedőház, innovációs divízió vezető
  • Szobonya Péter, EDC Debrecen, gazdaság fejlesztési vezető

 

Gyere el nézőként a debreceni ötlet- és startup versenyre és légy része az izgalmas összecsapásoknak!

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.  Regisztráció.

Izgalmas összecsapások, innovatív ötletek

A budapesti Get in the Ring! nemzetközi startup verseny döntőjét megelőzően, 2016. november 10-én az Enterprise Hungary, a Széchenyi István Egyetem közreműködésével ötlet- és startup versenyt rendez Győrben a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban.

A győri ötletversenyen 8 csapat mérettetheti meg magát a magyarországi startup közösségből ismert szakmai zsűri előtt, hogy bejuthassanak a Get in the Ring Budapest 16 legjobb jelentkezője közé!

Az eseményre a szervezők nézőként is várják az érdeklődőket, ahol az izgalmas összecsapások mellett kapcsolatépítésre is lehetőség adódik.

Program:

16:45 –  17:00 – Érkezés, regisztráció
17:00 – 17:15 – Nyitóbeszéd – Dr. Dőry Tibor, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ ügyvezetője
17:15 – 18:00 – Negyeddöntő – Összecsap a 8 csapat
18:00 – 18:15 – Quantum Leap bemutató
18:15 – 18:30 – Elődöntő
18:30 – 18:45 – Döntő
18:45 – 19:00 – Eredményhirdetés

A zsűri tagjai:

  • Dr. Dóka Ottó, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese
  • Kovács Zoltán, az EIT Climate-KIC Accelerator program vezetője
  • Maász Dávid, az Entrepreneurship Foundation Hungary alapítója
  • Weiszbart Zsolt, a Valley Connect és a White-Summers társalapítója
  • Pintér-Péntek Imre, GYMS megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
  • Wu Liming, a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól.

Gyere el nézőként a győri ötlet- és startup versenyre! A https://www.acheterviagrafr24.com/viagra-pour-homme/ rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Helyszín: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ
Időpont: 2016. november 10. | 17:00

Regisztráció: https://www.eventbrite.com/e/get-in-the-ring-fast-track-gyor-2016-tickets-28496228988

Szakmai zsűri előtt mutatkoztak be a Startup Campus London résztvevői

Inspiráció, kreativitás és nemzetközi lehetőségek. Sikerrel és rengeteg pozitív tapasztalattal zárult a Startup Campus London elnevezésű vállalkozásösztönző program Londonban. Az Enterprise Hungary az Új Nemzedék Központ közreműködésével négy alkalommal mentorálta és segítette a tehetséges magyar fiatalokat vállalkozási ötletük fejlesztésében.  A workshop végállomásaként a fiatalok, 2016. október 22-én Demo Day keretén belül szakmai zsűri előtt prezentálták a innovatív ötleteiket.

Az őszi képzésen 30 vállalkozói motivációval rendelkező fiatal vett részt, köztük egyetemi hallgatók és aktívan dolgozó fiatalok egyaránt. A legtöbben szakmai és üzleti tudás elsajátítása miatt érkeztek a programba, de sokakat a kapcsolatépítés és a tanulási szándék is vezérelt.

A magyar üzleti ötletek immár külföldön is létrejövő közösségi és képzési bázisai teszik lehetővé az ígéretes innovatív kezdeményezések felkutatását, fejlesztését. Ebből a közösségből indulhatnak innovatív projektek, melyek továbbfejlesztése biztosítható a számos konstrukcióban – akár pályázati finanszírozással, akár kockázati tőkebefektetéssel – elérhető forrásokból és így a nemzetközi piacokon is versenyképes termékek, valódi sikertörténetek hozhatók létre.” – hangsúlyozta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A négy alkalmas képzés zárásaként Demo Day keretén belül 7 csapat mutatkozhatott be az inspiráló környezetben elhelyezkedő Imperial College Campusán. A zsűri értékelése alapján Szomora Alexandra önfejlesztő startupja, a BETTER.ME applikációs ötlete  nyerte el a „London magyar startup reménysége” díját. Szandra, a Quantum Leap által jövő tavasszal induló győri inkubációs programba is bekerült, mellyel a jövőben további segítséget kap vállalkozása elindításához.

Úgy gondolom ez egy nagyon fontos képzés volt, mert új lehetőségeket teremtett mind Magyarországnak, mind a magyar tehetségeknek. Nagyon aktuális, valós szükségletekre kereste a megoldást. Hálás vagyok, hogy részt vehettem rajta, sok remek, díjra érdemes csapat képviselte hazánkat. A díj számomra egy motiváció arra, hogy folytassam az ötletemet és lehetőség szerint sikerre vigyem.” – mondta a győztes, Szomora Alexandra.

A zsűriben Dr. Pálinkás József mellett Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország londoni nagykövete, Kisgergely Kornél, a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója, valamint Katona Bence, a Startup Campus program vezetője is helyet foglalt.

A Startup Campus London képzésben részt vett fiatalok nem csak innovatív ötleteik és képességeik miatt tűnnek ki, hanem mert erőt, energiát fektettek abba, hogy mindezt kibontakoztathassák. A Nemzeti Tehetség Programban számos eszközzel segítjük ebben is fiataljainkat. A tehetséggondozáson túl fontos az élő kapcsolat fenntartása is azokkal a fiatalokkal, akik külföldön gyarapítják tudásukat, akik a világ legjobb egyetemein állnak helyt. Az is a célunk, hogy megtaláljuk a tehetséges fiatalokat és ne csak a fejlődésüket szolgáló tanácsokat és képzést adjuk meg számukra, hanem segítsünk a legjobbaknak befektetőkkel is kapcsolatba lépni.” – tette hozzá Novák Katalin.

A fiatalok egybehangzó véleménye alapján a képzés fejlődést hozott számukra, rengeteg ötletet és motivációt kaptak. A kurzus hasznos keretet adott nekik a vállalkozás indításának minden fontos fázisához.

A design céget alapító Jakab Luca így nyilakozott a programról: “Az impresszív szakmai háttérrel bíró előadóknak sikerült olyan kötetlen hangulatot létrehozniuk a képzések során, mely segített a startup ötletek gyengébb és erősebb oldalait is megvilágítani. Az Enterprise Hungary üzenete ugyanakkor az, hogy igenis lehetséges bármi azok számára, akik komolyan gondolják az elképzelésüket, innovatívak és megfelelően mérik fel a piacukat, ráadásul már az indulás előtt kaphatnak nemzetközi szakmai és befektetői segítséget.

A Demo Day-t könnyed hangulatú kapcsolatépítő est zárta, amely Magyarország londoni nagykövetségével és a Londonban, valamint vonzáskörzetében működő diákszervezetekkel együttműködve valósult meg.

Folytatódik a Startup Campus London!

A Startup Campus London program várhatóan tavasszal folytatódik. A képzésen már nem csak ötletek, hanem induló vállalkozások is részt vehetnek.

demoday_0157 demoday_0160

demoday_0151

lunch_0024
További képek itt.

Startup Campus London III. workshop

Szombaton tartottuk a Startup Campus London őszi szemeszterének 3. workshopját. Október 22-én zárul a négy alkalmas program, melyet a Demo Day és Networking est zár.

Bemutatkoznak a Startup Campus London képzésben résztvevő legjobb vállalkozói ötletek!

Az Új Nemzedék Központ és az Enterprise Hungary négy alkalmas vállalkozói programjának zárásaként 2016. október 22-én megrendezzük a Demo Day-t. AStartup Campus London projektben résztvevő legjobb vállalkozói ötletek az esemény keretén belül, egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatják be ötleteiket.

A Demo Day-t követően a Nagykövetséggel és a londoni és vonzáskörzetében működő magyar diákszervezetekkel közösen kapcsolatépítő estet tartunk.

Az eseményre várunk minden Londonban és vonzáskörzetében élő magyar fiatalt! Regisztráció:https://goo.gl/0v9iDi

Get in the Ring! Budapest – Meghosszabbított jelentkezési határidő!

Az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával meghosszabbítja a nevezési időszakot a Get in the Ring! Budapest nemzetközi startup versenyre.

A validált üzleti modellel rendelkező startupok 2016. október 30-a éjfélig jelentkezhetnek a rendezvényre. Az esemény nyertese 200.000 eurós befektetési ajánlatot kap, valamint részt vehet a Get in the Ring! globális döntőjén.

A rendezvényhez kapcsolódóan Győrben november 10-én, Debrecenbenpedig november 17-én üzleti ötlet versenyt rendeznek, ahonnan a legjobb csapatok a budapesti esemény előválogatójába egyenes ágon kerülhetnek be.

A verseny részletes sajtóközleménye itt olvasható.

A verseny időpontja: 2016. november 24.

A Get in the Ring! (GITR) a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A GITR versenyzési koncepciója eltér a hagyományos pitch versenyekétől. A regionális döntőbe bejutó 8 startup csapat egy-egy versenyzője a boxmérkőzésekhez hasonlóan léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.

A zsűri tagjai:

Max Kelly – Techstarts London
Maris Prii – Startup Wise Guys
Markus Lang – Pioneers Ventures
Jochem Cuppen – GITR Foundation

Versenyszabályzat: http://getinthering.hu/rules-budapest/
Az esemény részletei és jelentkezés: www.getinthering.hu

Startup Campus London II. Workshop

Ismét izgalmas szombaton vagyunk túl! A Új Nemzedék Központ együttműködésével október 8-án lezajlott a Startup Campus London második workshopja, ahol a résztvevők a vásárlói személytipizálással ismerkedtek, felmérték saját csapattársaikat. Következő alkalommal a csapatok felállítják saját üzleti modelljüket.

 

Startup Campus London első workshop

Október 1-jén elindult a Startup Campus London második szemeszterének első szombati workshopja, melyen a csapatok a mentorok előtt mutatták be ötleteiket.

Az őszi képzésre 24 csapat, összesen 30 fő jelentkezett, köztük egyetemi hallgatók és aktívan dolgozó fiatalok egyaránt. A legtöbben szakmai és üzleti tudás elsajátítása miatt érkeztek a programba, de sokan a kapcsolatépítést és a tanulást nevezeték meg fő motivációjuknak. Ami közös bennük, hogy mindannyian rendelkeznek egy üzleti ötlettel, vagy vállalkozói motivációval.

Az első alkalom célja az volt, hogy a mentorok szakmai észrevételei mellett bátran mutassák be vállalkozói ötletüket és motivációjukat. A szóbeli prezentációkat követően minden résztvevő elmondhatta véleményét és építő kritikáit.

A képzés egyik résztvevője a design céget indító Jakab Luca, az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk a szombati workshop után:

Inspiráció. Ez az első szó, ami eszembe jut az Enterprise Hungary első londoni workshopjáról. Az impresszív szakmai háttérrel bíró előadóknak sikerült olyan kötetlen hangulatot létrehozniuk, mely segített a startup ötletek gyengébb és erősebb oldalait is megvilágítani és biztos vagyok benne, hogy az elhangzott építő kritikák mindannyiunkat arra sarkalltak, hogy a következő alkalomra már kiforrottabb, részletesebb gondolatokkal érkezzünk. A szombati workshop teljes mértékben felülmúlta várakozásaimat és izgatottan várom a következő kurzust!

A második alkalomra október 8-án kerül sor, amikor is a hallgatók vásárlói személytipizálást végeznek és felmérik a versenytársaikat!

Get in the Ring: Nemzetközi Startup Verseny Budapesten

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2016. november 24-én harmadik alkalommal szervezi meg az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten. Az eseményre idén 13 országból várják Közép- és Kelet Európa legjobb csapatait.

A Get in the Ring! (GITR) a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A GITR versenyzési koncepciója eltér a hagyományos pitch versenyekétől. A regionális döntőbe bejutó 8 startup csapat egy-egy versenyzője a boxmérkőzésekhez hasonlóan léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.

Az egyetemi ötletversenyből indult Get in the Ring! több mint egy egyszerű startup verseny. Az innovatív koncepció a megszokott eseményeknél jóval látványosabbá és izgalmasabbá teszi az egész versenyt, valamint különleges lehetőséget biztosít a startupok számára, hogy szakmai hírnevet, kapcsolatrendszert és befektetést szerezzenek. Az olimpiai hasonlat nem véletlen, mivel idén 80 ország vesz részt a versenyben.” – mondta Katona Bence, a budapesti rendezvény főszervezője.

Az eseményre elsősorban olyan startup csapatok jelentkezését várják, akik már validált üzleti modellel és elkészült prototípussal rendelkeznek, valamint elsősorban a piacra lépéshez keresik a külső forrásokat. A verseny legfőbb célja, hogy a startup vállalkozások számára lehetőséget biztosítson bekapcsolódni a globális startup ökoszisztémába. A csapatok személyes kapcsolatot tudnak kialakítani a szakma meghatározó alakjaival, illetve befektetést szerezhetnek vállalkozásuk számára.

A megmérettetésre idén 13 európai országból várják a jelentkezőket:Magyarország, Ausztria, Csehország, Észtország, Horvátország, Litvánia, Lengyelország, Lettország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Románia és Ukrajna.

A zsűriben a startup közösség nemzetközileg elismert szakemberei foglalnak majd helyet. Katona Bence hozzátette: “Célunk, a régió meghatározó startup eseményévé emelni a Get in the Ring! Budapestet, amihez úgy gondolom minden adottságunk megvan. A szakmai zsűrit olyan, a régióban és Európában meghatározó inkubátorok képviselői alkotják, mint a londoni Techstars, az észt Startup Wise Guys, valamint az osztrák Pioneers Ventures vezetői.

A Get in the Ring! magyarországi döntőjére 2016. november 24-én az Akvárium Klubban kerül sor, ahol a 8 legígéretesebb startup küzd meg a közép-kelet-európai bajnoki címért. A budapesti esemény nyertese 200.000 eurós befektetési ajánlatot kap és részt vehet a Get in the Ring! Globális Döntőjén, melynek költségét a szervezők állják. Idén a Globális Döntő szervezési jogáért New York és Szingapúr között zajlik küzdelem.

Az esemény fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A rendezvényhez kapcsolódóan Győrben november 10-én, Debrecenbenpedig november 17-én üzleti ötlet versenyt rendeznek, ahonnan a legjobb csapatok a budapesti esemény előválogatójába egyenes ágon kerülhetnek be.

A verseny által kínált lehetőséget jól bizonyítja, hogy a tavalyi nemzeti döntőn nyertes Practify startup csapat 240 millió forint összegű befektetést kapott közvetlenül a zsűri munkájában részt vevő szakmai befektetőtől.

Jelentkezés és további részletek: www.getinthering.hu
E-mail cím: info@getinthering.hu