mosaik-99

Elstartolt a Startup Campus országos startup roadshow

2017. március 1-jén, telt házas eseményen került megrendezésre a Hiventures Demo Day, ahol közel kétszáz néző, köztük startupok, mentorok és inkubátorházak ismerhették meg a Hiventures új befektetési programjait, ami az inkubációtól, a tőkebevonáson át, a nemzetközi piacra lépésig ösztönzi a hazai startup közösséget. A budapesti eseményen bemutatkoztak a Hiventures tőkeprogramjainak első startup befektetései is. Az eseményen hivatalosan is útjára indult a Startup Campus Roadshow is, ahol a résztvevő startupok akár kilencmillió forintos befektetést is kaphatnak a Hiventures tőkeprogramján keresztül.

A budapesti, telt házas nyitóeseményen közel kétszázan vettek részt a startupok, mentorok és inkubátorházak részéről. A rendezvényt Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, majd a Startup Campus program fővédnökeként Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke tartotta meg a nyitóelőadást. A Hiventures vezetői, Kisgergely Kornél és Katona Bence ismertették a Hiventures inkubációs (pre-seed), magvető (seed), és korai növekedési (startup) szakaszok tőkefinanszírozási lehetőségeit, ezzel is támogatva az alapítás előtt álló, vagy fiatal, K+F+I tevékenységet végző hazai vállalkozások elindulását.

 mf_get_in_the_ring_gyo%cc%8br-4mosaik-37 mosaik-48 mosaik-96 mosaik-123

Pálinkás József a most megnyíló, visszatérítendő források, kockázati tőkeprogramok esetében is kiemelten fontosnak tartja, hogy a versenyképességet ösztönző, valóban perspektivikus, értékteremtő programok jussanak forrásokhoz. Ehhez szükség van a KFI versenypályázatok esetében alkalmazott kutatásfejlesztési és innovációs szempontrendszer érvényesítésére, továbbá a mentori programok megerősítésére.

mosaik-97

A szakmai esemény azoknak az innovatív vállalkozásoknak a bemutatkozásával zárult, akik az elmúlt időszakban összességében közel egymilliárd forint összegű tőkebevonást kaptak a Hiventures tőkeprogramjain keresztül. Többek között a Liber8tech csapata olyan okos karkötőt mutatott be, amivel szoftveresen, akár napi szinten lehet kedvünknek, ruházatunknak megfelelő stílusú mintát kiválasztani, vagy a VirtDB, ami egy olyan innovatív önkiszolgáló szoftver, amely megoldást nyújt a Big Data és üzleti intelligencia (BI) technológiákat használó cégek adatelérési problémáira. Tovább részletek elérhetők a bemutatkozó startupokról a Hiventures.hu oldalon.

A budapesti nyitó állomással startolt el a Startup Campus Roadshow is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával indult kezdeményezés 2016-ban 4 városban mutatkozott be.mosaik-137

Az első év sikerét mutatja, hogy az eseménysorozatnak köszönhetően kétezer fiatal száznyolcvan vállalkozói projektje került a felszínre. Idén a Hiventures szakmai együttműködésében folytatódik a Startup Campus program, melyhez kapcsolódóan toborzó és tájékoztató rendezvénysorozatot indul hat hazai városban, valamint Londonban. A roadshow állomásai: Budapest, Győr, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és London.

A Startup Campus Roadshow kiváló lehetőség, hogy a városok helyi innovációs ökoszisztémáinak szereplőivel együttműködést alakítsunk ki, valamint az egyetemi környezetben születő startupok és innovatív projektek bemutatkozzanak és közvetlenül jelentkezzenek a Hiventures tőkeprogramjaiba. A roadshow keretén belül a legjobb, induló vállalkozások kilenc millió forintos befektetési ajánlatot kaphatnak, amely egyedülálló támogatási lehetőség a régióban.”– mondta el Katona Bence, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő befektetési vezérigazgató-helyettese.

 

mosaik-275

 

A Hiventures által kínált, kilencmillió forintos befektetés mellett a vállalkozások térítésmentesen képzést, mentorálást és inkubációs lehetőséget kapnak a Startup Campus program keretén belül.

A roadshow következő állomása Győr, 2017. március 9-én. Bővebben.

További képek itt.