Bejegyzés

Ősszel indul a Startup Campus London negyedik szemesztere

Az Enterprise Hungary az Új Nemzedék Központ szakmai együttműködésében októberben újra indítja vállalkozói programját Londonban.  A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő képzésbe bekerülő fiatalok segítséget kaphatnak vállalkozásuk elindításához, illetve fejlesztéséhez.

A Startup Campus London 2017-es őszi szemesztere a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően, az Enterprise Hungary és az Új Nemzedék Központ londoni irodájának együttműködésében valósul meg.  A programba bekerülők 4 szombati alkalomból álló térítésmentes kurzuson vehetnek részt a brit fővárosban, a világ egyik legsikeresebb egyetemi inkubátorában.

A szervezők várják 18 és 35 év közötti Londonban, illetve Nagy-Britanniában élő vállalkozói motivációval, üzleti ötlettel, vagy startuppal rendelkező fiatalok jelentkezését. A képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező inkubációs szakemberek tartják, az Imperial College London Campus-án.

Büszkék vagyunk, hogy a negyedik szemeszterét kezdi meg a Startup Campus London vállalkozói programunk. A közösség építés és a tehetséges fiatalok ösztönzése mellett már eredményekről is be tudunk számolni, hiszen ebben az évben a képzést elvégzők közül várhatóan hárman is tőkebefektetést fognak kapni.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A négy alkalmas képzést követően a legjobb vállalkozói ötletek egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be a programot záró Demo Day-en.

“Ha magyar vagy, Londonban élsz, és van egy vállalkozási ötleted, akkor itt a helyed! A Startup Campus képzéseinek köszönhetően összeállt a vállalkozásom szerkezete, fel tudtam építeni a csapatom, és olyan előadói trükköket tanulhattam meg, amelyeknek köszönhetően sikeresen be tudtunk mutatkozni – két befektetési ajánlatot kaptunk.” – Nagy Dénes András, a Startup Campus London harmadik szemeszterének résztvevője.

A rendezvény fővédnöke Szalay Bobrovniczky Kristóf, Magyarország londoni nagykövete.

Képzési időpontok:

2017.10.07.
2017. 10.14.
2017.10.21.
2017.10.28.
2017. 11. 09. – Demo Day

Jelentkezési űrlap: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfHW9aXYIEMFqs1v7ajrAic-hsfckpZfUDKyf7-60b8LmeVOA/viewform

Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 24.

 

Indul a Startup Campus London negyedik szemesztere!

Októberben újra indul a Startup Campus London vállalkozói program, immáron negyedik alkalommal.

A programba bekerülők 4 szombati alkalomból álló térítésmentes kurzuson vehetnek részt a brit fővárosban, a világ egyik legsikeresebb egyetemi inkubátorában, az Imperial College London Campus-án.

A szervezők várják a Londonban, illetve Nagy-Britanniában élő, 18 és 35 év közötti vállalkozói motivációval, üzleti ötlettel vagy startuppal rendelkező fiatalok jelentkezését. A képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező inkubációs szakemberek tartják.

A négy alkalmas képzést követően a legjobb vállalkozói ötletek egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be a programot záró Demo Day-en.

Képzési alkalmak:

2017.10.07.
2017. 10.14.
2017.10.21.
2017.10.28.
2017. 11. 09. – Demo Day

Részletek hamarosan!

Érdeklődni a domotor.tekla@enterprisehungary.hu e-mail címen lehet.

 

Magyarország határait átlépve folytatódik a Startup Campus Roadshow

Magyarország határait átlépve Berlinbe és Londonba érkezik a rendezvénysorozat! A londoni, illetve berlini Magyar Nagykövetség együttműködésében megvalósuló események célja a magyarországi startup vállalkozói közösség bemutatása, a külföldi szakmai szereplők előtt. 

Az események elsődleges célja a német, angol és hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése, valamint a Közép-Kelet európai és magyar startup vállalkozások piacra lépési lehetősége, a német és angol piacon.  A berlini és londoni rendezvényeken magyar vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy megmérettessék magukat egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt.

A zsűri tagjai között helyet foglal többek között Dr. Pálinkás József, a Nemzeti, Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, vagy a Hiventures vezérigazgatója, Kisgergely Kornél, vagy Max Kelly, a Techstars London vezetője, de olyan neves inkubátorok és  akcelerátorok képviselőit is köszönthetjük majd, mint a Plug and Play,  a Startupbootcamp, vagy a Factory.

A szakmai program és startup verseny után, mindkét városban networking est követi az eseményeket a Londonban, illetve Berlinben élő magyar és külföldi startup vállalkozásoknak. Az eseményen remek lehetőség nyílik kapcsolatépítésre; a résztvevők a helyszínen személyesen is konzultálhatnak  startup inkubátorok vezetőivel, a Hiventures befektetési menedzsereivel, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Innotrade programjának és a helyi startup ökoszisztéma képviselőivel.

A rendezvény nyelve angol.

Jelentkezés startup vállalkozásoknak: goo.gl/8MNvOX

Jelentkezési határidő: 2017. május 31.

Nézői regisztráció:

London – 2017. június 16.  – https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-london-2017-tickets-34652959936

Berlin –  2017. június 19 – https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-roadshow-berlin-tickets-34139849208

 

Partnerek: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Hiventures, Magyar Nemzeti Kereskedőház, Startupnbootcamp, Berlin Partner, Factory, Plug and Play, Magyarország Berlini Nagykövetsége, Magyarország Londoni Nagykövetsége, Magyar Fejlesztési Bank, IBB Bet.

 

Startup Campus Roadshow harmadik állomás: Debrecen!

2017. március 30-án Debrecenbe érkezett a Startup Campus Roadshow rendezvénysorozat, ahol a résztvevők megismerhették a Hiventures legújabb tőkeprogramjait, amelyek az inkubációtól, a tőkebevonáson át, a nemzetközi piacra lépésig ösztönzi a hazai startup közösséget.

A rendezvényt sajtótájékoztató előzte meg, ahol a Hiventures vezetői mellett dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere és dr. Simon Katalin, az MFB vezérigazgató-helyettese vett részt.

startupcampus_debrecen_06

A képen balról jobbra: Katona Bence, Hiventures vezérigazgató helyettes, Kisgergely Kornél, Hiventures vezérigazgató, Kovács Zsolt, Enterprise Hungary ügyvezető igazgató, Dr. Simon Katalin, az MFB Zrt. vezérigazgató-helyettese, Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, az InSimu csapat, Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellára és Dr. Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere.

A Hiventures vezetői, Kisgergely Kornél és Katona Bence ismertették a Hiventures inkubációs (pre-seed), magvető (seed), és korai növekedési (startup) szakaszok tőkefinanszírozási lehetőségeit, ezzel is támogatva az alapítás előtt álló, vagy fiatal, K+F+I tevékenységet végző hazai vállalkozások elindulását.

A szakmai zsűrire Debrecenben a komplex igényeket kielégítő online ételrendelési rendszer, a “Oneminorder” nevű csapat tette a legjobb benyomást.

Debreceni sikertörténet

A napokban megszületett a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott befektetési döntése is, az InSimu Patient – amelynek ötletgazdái a debreceni egyetemmel szoros szakmai együttműködésben dolgoznak majd. Az InSimu Patient a Hiventures magvető tőkeprogramjában fog tőkebevonásban részesülni a Nemzeti Technológiai és Szellemi Tulajdon Kockázati Tőkéből. (GINOP – 8.1.3/A-16). A projekt sikerességét erősíti a debreceni székhelyű EH Invest Inkubátor további tőkebevonása, üzleti inkubációs támogatása, melynek célja a vállalkozás mielőbbi nemzetközi piacra lépése.

startupcampus_debrecen_05

Tóth Gábor és Katona Tamás – InSimu Patient

Az InSimu Patient által fejlesztett egyedülálló alkalmazás segítségével az orvostanhallgatók és fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken és a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel a jövőbeli klinikai hivatásukra, ezzel forradalmasítva az orvostudomány oktatási rendszerét.

További képek itt találhatóak.

A roadshow folytatódik! A következő állomás 2017. április 12-én Miskolc! A résztvevő startupok akár 9 millió forintos befektetést is kaphatnak a Hiventures tőkeprogramján keresztül.

Jelentkezz startupoddal itt a miskolci ötletversenyre.

Részletek: www.startupcampus.hu/road-show

Elstartolt a Startup Campus országos startup roadshow

2017. március 1-jén, telt házas eseményen került megrendezésre a Hiventures Demo Day, ahol közel kétszáz néző, köztük startupok, mentorok és inkubátorházak ismerhették meg a Hiventures új befektetési programjait, ami az inkubációtól, a tőkebevonáson át, a nemzetközi piacra lépésig ösztönzi a hazai startup közösséget. A budapesti eseményen bemutatkoztak a Hiventures tőkeprogramjainak első startup befektetései is. Az eseményen hivatalosan is útjára indult a Startup Campus Roadshow is, ahol a résztvevő startupok akár kilencmillió forintos befektetést is kaphatnak a Hiventures tőkeprogramján keresztül.

A budapesti, telt házas nyitóeseményen közel kétszázan vettek részt a startupok, mentorok és inkubátorházak részéről. A rendezvényt Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, majd a Startup Campus program fővédnökeként Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke tartotta meg a nyitóelőadást. A Hiventures vezetői, Kisgergely Kornél és Katona Bence ismertették a Hiventures inkubációs (pre-seed), magvető (seed), és korai növekedési (startup) szakaszok tőkefinanszírozási lehetőségeit, ezzel is támogatva az alapítás előtt álló, vagy fiatal, K+F+I tevékenységet végző hazai vállalkozások elindulását.

 mf_get_in_the_ring_gyo%cc%8br-4mosaik-37 mosaik-48 mosaik-96 mosaik-123

Pálinkás József a most megnyíló, visszatérítendő források, kockázati tőkeprogramok esetében is kiemelten fontosnak tartja, hogy a versenyképességet ösztönző, valóban perspektivikus, értékteremtő programok jussanak forrásokhoz. Ehhez szükség van a KFI versenypályázatok esetében alkalmazott kutatásfejlesztési és innovációs szempontrendszer érvényesítésére, továbbá a mentori programok megerősítésére.

mosaik-97

A szakmai esemény azoknak az innovatív vállalkozásoknak a bemutatkozásával zárult, akik az elmúlt időszakban összességében közel egymilliárd forint összegű tőkebevonást kaptak a Hiventures tőkeprogramjain keresztül. Többek között a Liber8tech csapata olyan okos karkötőt mutatott be, amivel szoftveresen, akár napi szinten lehet kedvünknek, ruházatunknak megfelelő stílusú mintát kiválasztani, vagy a VirtDB, ami egy olyan innovatív önkiszolgáló szoftver, amely megoldást nyújt a Big Data és üzleti intelligencia (BI) technológiákat használó cégek adatelérési problémáira. Tovább részletek elérhetők a bemutatkozó startupokról a Hiventures.hu oldalon.

A budapesti nyitó állomással startolt el a Startup Campus Roadshow is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával indult kezdeményezés 2016-ban 4 városban mutatkozott be.mosaik-137

Az első év sikerét mutatja, hogy az eseménysorozatnak köszönhetően kétezer fiatal száznyolcvan vállalkozói projektje került a felszínre. Idén a Hiventures szakmai együttműködésében folytatódik a Startup Campus program, melyhez kapcsolódóan toborzó és tájékoztató rendezvénysorozatot indul hat hazai városban, valamint Londonban. A roadshow állomásai: Budapest, Győr, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és London.

A Startup Campus Roadshow kiváló lehetőség, hogy a városok helyi innovációs ökoszisztémáinak szereplőivel együttműködést alakítsunk ki, valamint az egyetemi környezetben születő startupok és innovatív projektek bemutatkozzanak és közvetlenül jelentkezzenek a Hiventures tőkeprogramjaiba. A roadshow keretén belül a legjobb, induló vállalkozások kilenc millió forintos befektetési ajánlatot kaphatnak, amely egyedülálló támogatási lehetőség a régióban.”– mondta el Katona Bence, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő befektetési vezérigazgató-helyettese.

 

mosaik-275

 

A Hiventures által kínált, kilencmillió forintos befektetés mellett a vállalkozások térítésmentesen képzést, mentorálást és inkubációs lehetőséget kapnak a Startup Campus program keretén belül.

A roadshow következő állomása Győr, 2017. március 9-én. Bővebben.

További képek itt.

Befejeződött a Startup Campus egyetemi inkubációs program

A Get in the Ring! nemzetközi startup versennyel végéhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló Startup Campus egyetemi inkubációs program. A 2016. tavaszán indult rendezvénysorozat alatt közel 2000 fiatalt sikerült személyesen megszólítani.

A Startup Campus egyetem bázisú inkubációs program, mely a felsőoktatásban születő, innovatív ötletek piacra jutását ösztönzi. Ezzel párhuzamosan hosszú távon biztosítja a hazai egyetemek innovatív projektjeinek felhordását, mely képes felszínre hozni a hazai egyetemek hallgatóinak, kutatóinak kihasználatlan innovációs képességét. Az utánpótlás folyamatos biztosításán túl, a program olyan támogató szolgáltatásokat is biztosít, mint például jogi segítségnyújtás, irodatér biztosítása, grafikai és design munkák. A képzés kialakításán keresztül képes a startup vállalkozások befektetési szakaszra történő felkészítésére.

2016. tavaszán Kecskeméten, Debrecenben, Győrben és Budapesten a Startup Campus program rendezvényein 2000 fiatalt sikerült személyesen megszólítani. Az egyetemi ötelteket támogató vállalkozásösztönző programba összesen 180 jelentkezés érkezett. A szakmai mentorok ezekből 32 elképzelést találtak alkalmasnak a programba való bekerülésre és a térítés mentes közösségi iroda biztosítására.

sc1

2016. június 6-án kezdetét vette a Startup Campus inkubációs program. A három fázisból álló kurzus felépítését tekintve az alábbi lépcsőkből áll:

Stage I – a Stage 1-es szakasz során a bekerült csapatok üzlet- és termékfejlesztéssel, piackutatással, termékvalidálással és megjelenéssel foglalkozó workshopokon vehettek részt. A négy állomásos workshop sorozaton megtanulták hogyan kell a különböző üzleti eszközöket és modelleket használni. A Startup Campus szakértőivel közösen felállították saját üzleti modelljüket és azonosították a célpiacot, valamint megtervezték a piacra lépés folyamatát.

Stage II – Ebben a fázisban megindult a csapatok inkubációja melynek keretében a csapatok részére térítésmentesen közösségi iroda teret, csapatra szabott mentorálást, forrásszervezést, pályázati tanácsadást, befektetők, tőkealapok előtti bemutatkozási lehetőséget biztosított a program.

dsc_0742Stage III – A lezáró, négy alkalmas programban a csapatok tőkeszerzési és pályázati tanácsadásban, valamint személyre szabott mentorálásban részesülnek és esélyük nyílik befektetők előtt bemutatni ötleteiket.

A képzés zárásaként a résztvevő fiatalok Demo Day-en mutatták be ötleteiket a befektetőkből álló szakmai zsűri előtt. Ezt megelőzően felkészítő tréning során a startupok megismerhették a sikeres investor pitch jellemzőit, annak célját, módszereit. Annak érdekében, hogy mindenki a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, a csapatok egyéni felkészítésen vettek részt.

A közel fél évet felölelő Startup Campus keretén belül nem csak a hazai, de a Londonban, illetve Nagy-Britanniában tanuló, vagy dolgozó fiatal innovátoroknak is részt vehettek a képzésen.  A programba bekerültek részére az Enterprise Hungary az Új Nemzedék Központ közreműködésével négy szombati alkalomból álló térítésmentes kurzust biztosított 2016. tavaszán, illetve őszén, az Imperial College London Campusán. A workshop végállomásaként a fiatalok, 2016. október 22-én Demo Day keretén belül szakmai zsűri előtt prezentálták a innovatív ötleteiket.

startupcampus1_0003 startupcampus1_0001

Az inkubációs program zárásaként a csapatok Győrben és Debrecenben a Startup Campus támogatásával a Get in the Ring! nemzetközi startupverseny előválogató versenyén lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A 2016. november 10-ei, győri megmérettetésen a Fairfood csapata vett részt, akik összekötik a jótékonykodást az online étel házhoz szállítással. Az ételrendelésen túl a bevételük egy részét jótékony célokra ajánlják fel, így segítve a cégek társadalmi felelősségvállalását. Programjukkal ezidáig közel 250 rászorulón segítettek.

A debreceni előválogatóba a Green Drops csapata jutott be. Ötletük egy olyan innovatív növényi- és haltermelésre alkalmas berendezés, amely kis víz és energiaigénye mellett vegyszer- és gyógyszermentes körülmények között működik. A Green Drops Farm a program során több sikert ért el, a 11 legjobb startup közé jutott a BE SMART startup versenyen, de az általuk fejlesztett berendezéssel előállított termékekkel már jelen  vannak több CBA kereskedésben is.mf_get_in_the_ring_gyo%cc%8br-31

img_6815 img_6763

A londoni képzésről szintén egyenes ágon jutott a debreceni Get in the Ring! Fast Track Debrecen versenyre Szomora Alexandra és önfejlesztő startupja, a BETTER.ME applikációs ötlete.

A kurzuson résztvevők segítséget kaptak vállalkozásuk elindításához, fejlesztéséhez és olyan fontos témákban kaptak szakmai támogatást, mint egy komplett üzleti modell felépítése, vagy vásárlói személytipizálás, valamint marketing és pénzügyi ismereteket is elsajátíthattak.

A program 2017-ben folytatódik!

 

laysser-2-1