Bejegyzés

V4-es startup vállalkozások küzdöttek a boxringben – Budapesten zárult a Startup Campus V4 Global Tour

2018. november 29-én, budapesti záró állomásához érkezett a Startup Campus V4 Global Tour. A Regional Startup and Innovation Day keretében, ötödik alkalommal rendezték meg hazánkban a Get in the Ring! nemzetközi startup versenyt, mely egyben az egész évet felölelő, V4-es startup vállalkozásokat támogató programsorozatot is letárta.

A 2018 februárjában útnak indult Startup Campus V4 Global Tour 10 helyszínen, közel 80 V4-es startup vállalkozást segített eljuttatni olyan nemzetközi startup ökoszisztémákba, mint New York, London, Tel-Aviv, vagy például Isztambul.

A budapesti záró állomás a Regional Startup and Innovation Day-en valósult meg, melyen több mint 600 startup, üzleti angyal, nemzetközi befektető és nagyvállalati partner vett részt. Az esemény első felében négy kategóriában hirdettek győzteseket a  Startup and Innovation Award of Hungary díjátadón.

Az est második részében került megrendezésre a Get in the Ring! V4 Budapest. A Get in the Ring! egy nemzetközi startup versenysorozat, amely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretében valósítja meg. A GITR versenyzési koncepciójában két startup egy-egy képviselője lép be a ringbe, ahol több kör alatt meg kell győzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk nyújtja a jobb befektetési lehetőségeket. Minden kör egy fontos témát dolgoz fel, értékes információt szolgáltatva a befektetők, vevők és potenciális partnerek számára.

Az idei évben a Get in the Ring! hazai versenyének kiemelt szakmai partnere a Tungsram volt. A cég két témakörben kereste az innovatív megoldásokat: a boxringben Smart City és Agritech fókuszú vállalkozások válaszoltak a Tungsram innovációs kihívásaira.

„A régió legjobb startup vállalkozásait szólítottuk meg, együttműködve a Tungsram-mal. Az esemény egyik fő célja volt, hogy a V4-es országok Smart City és Agritech innovációival segítsük az újjá alakuló Tungsram vállalati innovációs folyamatit. Az esemény a Startup Campus V4 Global Tour záró állomását is képezte. Szakmai partnereinkkel, a V4 magyar elnökségével, a Hiventures-szel és a HEPA-val együttműködve a rendezvénsorozat keretében 10 nemzetközi startup ökoszisztémában, közel 80 startup vállalkozásnak adott lehetőséget a bemutatkozásra.”- mondta el Kovács Zsolt, a Startup Campus programot működtető, Enterprise Hungary ügyvezetője.

Az elődöntőbe került 11 V4-es startup vállalkozás, a versenyt megelőző napon egy egész napos felkészítésen vett részt a Tungsram központjában, ahonnan a 2 kategóriában 2-2 versenyző csapat mértette meg magát a másnapi döntőn.

A 2018. november 29-ei döntőn a Smart City témakörben versenyző csapatok közül a  Indoorway  került ki győztesen, az Agritech kategóriát pedig a cseh Gremon Systems nyerte meg. A két győztes csapat rövidesen megkezdi együttműködését a Tungsram-mal, illetve bejutott a 2019-es Get in the Ring! globális döntőjébe.

A zsűrijében helyet foglalt Joerg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója, Jakub Miller, az InnoEnergy közép európai ügyvezetője, , Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Szőke József, a Vodafone Customer Value Management vezetője, valamint Alex Zhigarev a Speedinvest partnere.

A Get in the Ring! V4 Budapest projektet a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormányai támogatják a Nemzetközi Visegrádi Alapon keresztül. Az alap feladata, hogy elősegítse a Közép-európai fenntartható regionális együttműködést.

Partnerek: Visegrádi Csoport Magyar Elnöksége, Hiventures, Visegrad Fund, InnoEnergy, Rocket Shepherd, HEPA, Startup Campus

Befejeződött a Startup Campus egyetemi inkubációs program

A Get in the Ring! nemzetközi startup versennyel végéhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló Startup Campus egyetemi inkubációs program. A 2016. tavaszán indult rendezvénysorozat alatt közel 2000 fiatalt sikerült személyesen megszólítani.

A Startup Campus egyetem bázisú inkubációs program, mely a felsőoktatásban születő, innovatív ötletek piacra jutását ösztönzi. Ezzel párhuzamosan hosszú távon biztosítja a hazai egyetemek innovatív projektjeinek felhordását, mely képes felszínre hozni a hazai egyetemek hallgatóinak, kutatóinak kihasználatlan innovációs képességét. Az utánpótlás folyamatos biztosításán túl, a program olyan támogató szolgáltatásokat is biztosít, mint például jogi segítségnyújtás, irodatér biztosítása, grafikai és design munkák. A képzés kialakításán keresztül képes a startup vállalkozások befektetési szakaszra történő felkészítésére.

2016. tavaszán Kecskeméten, Debrecenben, Győrben és Budapesten a Startup Campus program rendezvényein 2000 fiatalt sikerült személyesen megszólítani. Az egyetemi ötelteket támogató vállalkozásösztönző programba összesen 180 jelentkezés érkezett. A szakmai mentorok ezekből 32 elképzelést találtak alkalmasnak a programba való bekerülésre és a térítés mentes közösségi iroda biztosítására.

sc1

2016. június 6-án kezdetét vette a Startup Campus inkubációs program. A három fázisból álló kurzus felépítését tekintve az alábbi lépcsőkből áll:

Stage I – a Stage 1-es szakasz során a bekerült csapatok üzlet- és termékfejlesztéssel, piackutatással, termékvalidálással és megjelenéssel foglalkozó workshopokon vehettek részt. A négy állomásos workshop sorozaton megtanulták hogyan kell a különböző üzleti eszközöket és modelleket használni. A Startup Campus szakértőivel közösen felállították saját üzleti modelljüket és azonosították a célpiacot, valamint megtervezték a piacra lépés folyamatát.

Stage II – Ebben a fázisban megindult a csapatok inkubációja melynek keretében a csapatok részére térítésmentesen közösségi iroda teret, csapatra szabott mentorálást, forrásszervezést, pályázati tanácsadást, befektetők, tőkealapok előtti bemutatkozási lehetőséget biztosított a program.

dsc_0742Stage III – A lezáró, négy alkalmas programban a csapatok tőkeszerzési és pályázati tanácsadásban, valamint személyre szabott mentorálásban részesülnek és esélyük nyílik befektetők előtt bemutatni ötleteiket.

A képzés zárásaként a résztvevő fiatalok Demo Day-en mutatták be ötleteiket a befektetőkből álló szakmai zsűri előtt. Ezt megelőzően felkészítő tréning során a startupok megismerhették a sikeres investor pitch jellemzőit, annak célját, módszereit. Annak érdekében, hogy mindenki a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, a csapatok egyéni felkészítésen vettek részt.

A közel fél évet felölelő Startup Campus keretén belül nem csak a hazai, de a Londonban, illetve Nagy-Britanniában tanuló, vagy dolgozó fiatal innovátoroknak is részt vehettek a képzésen.  A programba bekerültek részére az Enterprise Hungary az Új Nemzedék Központ közreműködésével négy szombati alkalomból álló térítésmentes kurzust biztosított 2016. tavaszán, illetve őszén, az Imperial College London Campusán. A workshop végállomásaként a fiatalok, 2016. október 22-én Demo Day keretén belül szakmai zsűri előtt prezentálták a innovatív ötleteiket.

startupcampus1_0003 startupcampus1_0001

Az inkubációs program zárásaként a csapatok Győrben és Debrecenben a Startup Campus támogatásával a Get in the Ring! nemzetközi startupverseny előválogató versenyén lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A 2016. november 10-ei, győri megmérettetésen a Fairfood csapata vett részt, akik összekötik a jótékonykodást az online étel házhoz szállítással. Az ételrendelésen túl a bevételük egy részét jótékony célokra ajánlják fel, így segítve a cégek társadalmi felelősségvállalását. Programjukkal ezidáig közel 250 rászorulón segítettek.

A debreceni előválogatóba a Green Drops csapata jutott be. Ötletük egy olyan innovatív növényi- és haltermelésre alkalmas berendezés, amely kis víz és energiaigénye mellett vegyszer- és gyógyszermentes körülmények között működik. A Green Drops Farm a program során több sikert ért el, a 11 legjobb startup közé jutott a BE SMART startup versenyen, de az általuk fejlesztett berendezéssel előállított termékekkel már jelen  vannak több CBA kereskedésben is.mf_get_in_the_ring_gyo%cc%8br-31

img_6815 img_6763

A londoni képzésről szintén egyenes ágon jutott a debreceni Get in the Ring! Fast Track Debrecen versenyre Szomora Alexandra és önfejlesztő startupja, a BETTER.ME applikációs ötlete.

A kurzuson résztvevők segítséget kaptak vállalkozásuk elindításához, fejlesztéséhez és olyan fontos témákban kaptak szakmai támogatást, mint egy komplett üzleti modell felépítése, vagy vásárlói személytipizálás, valamint marketing és pénzügyi ismereteket is elsajátíthattak.

A program 2017-ben folytatódik!

 

laysser-2-1

Teltház és izgalmas összecsapások a budapesti Get in the Ring nemzetközi startup versenyen

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, valamint a Hiventures kockázati tőkealap szakmai együttműködésében 2016. november 24-én az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. megrendezte a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten.

A budapesti startup esemény nyitóelőadását Dr. Pálinkás József, a Nemzeti, Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke tartotta.

“A számos nemzetközileg is elismert magyar kutató-fejlesztő kiválósági műhely inspiráló környezet lehet az induló innovatív vállalkozásoknak is. Magyarországon az innovatív vállalkozásokat ösztönző finanszírozási rendszerre is építhetnek a startupok. Arról, hogy a legjobb üzleti ötletekből olyan termék legyen, amit akár a most induló állami kockázati tőkealap szakértői is ígéretesnek látnak, az a mentori rendszer gondoskodhat, amelyet az országszerte létrejövő inkubációs központok kínálnak majd.” – hangsúlyozta Pálinkás József.

Az egyedülálló startup versenyre idén 70 közép-kelet európai csapat jelentkezett. A budapesti előválogatóba 16 csapat került, akik közül a döntőt megelőzően 2016. november 23-án a szakmai zsűri 8 csapatot juttatott az élő showba. A döntőben 3 magyar, 2 román, 1 lengyel és 1 osztrák, valamint 1 lett startupnak nyílt lehetősége 200 néző előtt a boxringbe lépni a november 24-ei megmérettetésen.

df2_6513

 

A legjobbak között olyan csapatok versenyeztek a fődíjért, mint például a Lengyelországból érkező Innovalab csapata, akik a nagyvállalati szektor számára az ipari technológiában nyújtanak olyan eljárást, mellyel a hamisítványok szűrését tudják megkönnyíteni.

Lettországot képviselte a versenyen a 4Smartstreet. A Smart City technológiát fejlesztő csapat ötlete lehetővé teszi, hogy egyedi tárgyakat és eszközöket azonosítunk a mesterséges intelligencia felhasználásával, mely segítséget nyújt az azonosításban példádul forgalom tervezésében, vagy fizikai reklámok mérésében.

“2014 óta szervezzük Magyarországon a Get in the Ring startup versenyt. Ez az első alkalom, amikor lehetővé tettük, hogy külföldi csapatok is megmérkőzzenek Budapesten. Fontosnak tartjuk, hogy egy 62 országot magában foglaló nemzetközi kapcsolati hálónak a részesei vagyunk. Bízunk benne, hogy a következő években az eddigi munka eredményeként a verseny világdöntőjét is Magyarországra tudjuk hozni és ezzel olyan rangos startup események versenytársa lehet Budapest, mint a Pioneers Festival, vagy a Wolves Summit.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. operatív vezetője.

A zsűriben a nemzetközi startup ökoszisztéma meghatározó tagjai foglaltak helyet:

Maris Prii – Startup Wise Guys, Max Kelly – Techstars London, Markus Lang – Pinoeers Ventures, Jochem Cuppen – GITR Foundation, Katona Bence -Hiventures és Erős Veronika – Magyar Nemzeti Kereskedőház.

df2_6379

A zsűri az osztrák-magyar vegyes csapatnak, a digitális tartalomfeljesztési megoldásokat kínáló Intellyonak ítélte a fődíjat; az akár 200.000 eurós befektetési ajánlatot, valamint a 2017-es globális döntőbe jutást, melyre Szingapúrban kerül sor jövő tavasszal.

dsc_9173

A versenyen applikáció segítségével a közönség is szavazhatott. A nézők egybehangzó véleménye alapján a közönségdíjat a Moow nyerte, akiknek fejlesztése az intelligens kerékpár kormány, mely lopásgátlóként is üzemel.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház felajánlásból a győri versenyről egyenes ágon tovább jutott robotikával foglalkozó projekt, a Robotrainer is elutazhat a szingapúri globális döntőre.

A szamlazz.hu egy exkluzív előfizetési csomagot ajánlott fel a legjobb magyar csapatnak.

A rendezvény keretén belül a Hiventures új állami kockázati tőkealap termékeit is bemutatták. Kisgergely Kornél a cég vezérigazgatója kiemelte, a cég fókuszában három fő terület szerepel: vállalkozásösztönzés, regionális aktivitás és piacfejlesztés. Az alapkezelőnél 50 milliárd forint áll rendelkezésre az innovatív vállalkozások fejlesztésére.

Az Enterprise Hungary a CoGoodwill social startup jótékony szervezettel összefogva az eseményből befolyt teljes összeget egy látáskárosult kislány, az öt éves Pamilerin szemműtétére ajánlotta fel.

Az esemény sikeres lebonyolításában kiemelt támogatóként járult hozzá a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA).

További fotók az eseményről itt találhatóak.