Bejegyzés

Második állomásához érkezett a Startup Campus V4 Global Tour

2018. április 11-13-a között Berlinbe érkezett a Startup Campus V4 Global Tour, ahol a résztvevő startup vállalkozások egy három napos program keretében ellátogattak a Startup Camp 2018 konferenciára, üzleti reggelin vettek részt a V4 nagykövetek társaságában, valamint a berlini magyar nagykövetségen bemutatkoztak a német ökoszisztéma képviselői előtt.

Isztambult követően a német fővárosban kaptak lehetőséget a V4-es országok startup vállalkozásai. A Startup Campus V4 Global Tour program fő célja a V4-es régió startup vállalkozásainak nemzetközi a piacon való megismertetése.

„A Hiventures az elmúlt évben több mint 100 befektetést hajtott végre 6,7milliard forint értekben, mellyel a régió meghatározó állami kockázati tőkealapja lett. Az előttünk álló időszakban a legfontosabb feladat a tőkealap nemzetközi népszerűsítése, ezzel párhuzamosan olyan partnerhálózat kiépítése, mely segítheti a csapataink következő körös befektetését, valamint lehetőséget nyújt nemzetközi partnerek bevonásával közös befektetésekre. Ebben a folyamatban elengedhetetlen olyan kezdeményezések támogatása, mint a Startup Campus V4 Global Tour. A berlini esemény is bebizonyította, hogy a magyar és régiós startupoknak van helye a globális piacon, van igény a megoldásaikra, szolgáltatásaikra.  A berlini befektetői- és partnertalálkozókat követően megállapítható, hogy a magyar és régiós startup vállalkozásoknak Berlin és a német innovációs ökoszisztéma a legjobb következő lépés a globális piac felé vezető úton, melyet olyan kezdeményezések, mint a Startup Campus program nagyban tudnak segíteni.” – mondta el Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.

Az eseményen hazánkat az influencer marketing területén működő automatizált, saját fejlesztésű rendszert kidolgozó Post for Rent, a nemzetközi kereskedelmi ügyleteket automatizáló Trustchain Systems, az egyedi ételrendelési szoftver, az Ordit, valamint a röntgensugárzás csökkentésével kinetikus képalkotó eljárást fejlesztő Kinepict vállalkozás képviselte.

A 4 magyar startup mellett bemutatkozott a Csehországból érkező Naash csapata, a lengyel Medvocation és a Szlovákiát képviselő Voltia.

A globális programsorozat következő állomása Boston és New York, melyre egészségügyi fejlesztéseken dolgozó innovatív vállalkozások utazhatnak. Az egy hetes túra során a startupok ellátogatnak majd többek között a Harvard és MIT innovációs részlegére, részt vesznek New York egyik legnagyobb tech konferenciáján, a Techday-en és üzleti találkozók keretében a szervezők biztosítják számukra az USA-ban való validáció lehetőségét.

 

Startup Campus London – ötödik szemeszter

A Startup Campus London célja a Nagy-Britanniában tanuló, dolgozó fiatalok ösztönzése saját innovatív vállalkozásuk elindítására, továbbfejlesztésére. A program során a magyar fiatalok olyan fontos témákban kapnak szakmai támogatást, mint például a csapat kialakítása, a célközönség azonosítása és piacszegmentálás, az üzleti modell felépítése, valamint prezentációs tréningen is részt vehetnek. Az elmúlt két évben négy szemeszter során kaptak segítséget a magyar tehetségek az Imperial College Campus-án.

Az elmúlt két évben több mint 80 magyar fiatal végezte el a képzésünket. Több vállalkozás már a piacon van, kettő közülük tőkebefektetést is kapott. Sikeres európai vállalkozásokat építünk és egy tehetséges magyar fiatalokból álló vállalkozói közösséget. A program továbbá erősíti a kétoldalú magyar brit kapcsolatokat, hiszen a létrejövő cégek mind a két országban aktív tevekényseget folytatnak, jogi identitással rendelkeznek.” – mondta Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A szervezők a programba Londonban, illetve Nagy-Britanniában élő, konkrét startup ötlettel rendelkező, vagy startup vállalkozásban dolgozó egyetemisták, illetve fiatal munkavállalók jelentkezését várják.

A képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező inkubációs szakemberek tartják, az Imperial College London Campus-án. A Startup Campus London fővédnöke Magyarország londoni nagykövete, Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Tervezett időpontok:

2018. május 5.                 10:00 – 17:00 – Üzleti ötlet és a csapat
2018. május 12.               10:00 – 17:00 – Vásárlói személytipizálás (Buyer / Customer Persona Model)
2018. május 26. -27.       10:00 – 17:00 – Üzleti modell (Business Model Canvas)
2018. június 2.                 10:00 – 17:00 –  Pitch tréning, felkészülés a Demo Day-re
2018. június 15.               17:00 – 20:00 –  Demo Day

Szakmai partnerünk a New Generation Centre London.

Jelentkezés: goo.gl/wGz83T

Jelentkezési határidő: 2018. április 6. (A jelentkezőket április 11-ig értesítjük.)

A korábbi programon résztvevő innovatív ötletek közül több cég is kapott befektetést, illetve befektetési ajánlatot, melyek közül március 28-án, a „The UK offer for startups” rendezvényen bemutatkozik az ArtConscious, illetve bemutatásra kerül a Startup Campus London program is. Az eseményre regisztrálni itt lehet.

Startup Campus University – Kerülj egy lépéssel közelebb a milliós befektetéshez!

Az  Enterprise Hungary a Hiventures szakmai együttműködésében szervezi meg a Startup Campus régiós egyetemi ötletversenyt. Az egyedülálló, egyetemeket, piaci szereplőket és befektetőket összekötő programba 10 ország egyetemi, főiskolai hallgatói jelentkezhetnek. A győztes startup ötlet 150 millió forintos befektetési ajánlatot kaphat.

A kezdeményezés célja felfedezhetővé tenni az egyetemi innovatív ötleteket, ösztönözni a vállalkozás alapítást, elősegíteni az egyetemen születő innovatív ötletek piacra lépését és a régiós összefogást. A Startup Campus University továbbá teret kíván biztosítani a nagyvállalatok, egyetemek és befektetők szorosabb együttműködésének.

A programba vállalkozói ötlettel és hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistákat, hallgatói csapatok jelentkezését itt várjuk , akiket a kiválasztási folyamat során egy szakértő zsűri véleményez.  Az online jelentkezést követően a szakmai zsűri által kiválasztott 16 hallgatói csapat, egy 2 napos felkészítésen (bootcamp-en) vehet részt Budapesten, amely során szakmai mentorokkal építhetik fel üzleti stratégiájukat és készülhetnek fel a befektetők előtti bemutatkozásra.

A felkészítést után a döntőbe jutott 8 csapat egy lépéssel közelebb kerülhet a Hiventures 9 milliós inkubációs befektetési lehetőségéhez, illetve részt vehetnek a Startup Campus nyári inkubációs programjában. A győztes csapatnak a nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntése alapján 150 millió forintig terjedő befektetés kerül felajánlásra. A döntőre 2018.május 24-25-én, a bécsi Pioneers startup esemény részeként kerül sor.

„A Zyntern.com alapítóiban már az egyetemi évek alatt megfogalmazódott az ötlet, ami ma több ezer fiatalnak és sok száz munkaadónak segít egyedülálló módon egymásra találni. A Startup Campus egy remek lehetőség, hogy más fiatalok ötleteiből is valóság legyen. Hiánypótló kezdeményezés, mert kifejezetten diákoknak ad lehetőséget, hogy az egyetemi évek alatt ismerkedjenek a startup világgal és a legjobbaknak anyagi támogatást is biztosít az elinduláshoz. Egy ilyen programot mellé örömmel csatlakozunk együttműködő partnerként.” – mondta el Megyeri Mirtill, a Zyntern alapítója.

A Startup Campus University – Innovative Idea Battle fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A program hivatalos nyelve az angol.

Jelentkezési határidő: 2018. március 31.

Jelentkezés

Magyar startupok mutatkoztak be Szingapúrban

Az Enterprise Hungary a Magyar Nemzeti Kereskedőház szakmai együttműködésében, valamint a szingapúri Magyar Nagykövetség támogatásával valósította meg a Startup Campus Szingapúr elevezésű rendezvényt. A program keretén belül 6 magyar startup vállalkozás is bemutatkozott.

A rendezvényt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg, aki kiemelte a márciusban induló innovációs közösségi tér, a Startup Campus Budapest nemzetközi fontosságát, valamint szerepvállalását a startup kultúra erősítésében.

Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary vezetője ismertette a Startup Campus Budapest koncepciót, mely az Ázsiából érkező innovatív vállalkozásoknak is egy belépési pont lehet az európai piacra.

A rendezvény az első lépése volt annak, hogy a Startup Campus program keretében magyar és régiós innovatív vállalkozásokat segítsünk az ázsiai piacra. Szingapúr egy kiemelt kapu, nem csak a helyi lokális piacra, hanem a teljes ázsiai régióra nézve is. A következő időszakban a program és a folyamat elindításán fogunk dolgozni, hogy tavasztól folyamatosan tudjunk segíteni a régió innovatív vállalkozásainak az ázsiai piacra lépéshez.” – mondta el Kovács Zsolt.

A program kerekasztal beszélgetéssel folytatódott. A résztvevők, – így például Roy Teo, a Fintech&Innovation vezetője, vagy Patrice Choong, a The Sandbox inkubátor igazgatója – többek között Közép-Kelet-Európa és Délkelet-Ázsia közti kihívásokat, valamint lehetőségeket vitatták meg.

Az eseményen olyan magyar startup vállalkozások is bemutatkoztak, akik a szingapúri piacra lépés lehetőségét keresik. A magyar csapatokat szakmai zsűri értékelte, többek között Varun Mittal, az Ernst and Young fintech részletének társigazgatója és a Singapore Venture Capital igazgatója, Anupum Khaitan. A  befektetőkből álló zsűrire két vállalkozás tette a legjobb benyomást; a fiatalok zsebpénz digitalizásával foglalkozó Family Finances applikációja, valamint a Facekom elnevezésű fejlesztés, mely leegyszerűsíti és megkönnyíti a banki ügyintézést.

Startupok és zsűri

A szingapúri rendezvényen együttműködési aláírásra is sor került: az Enterprise Hungary, és Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Singapore Fintech Association elnökével, Hoch Lai Chia-val írta alá a fintech területre irányuló megállapodását.

Berlinben kapnak lehetőséget a közép-kelet-európai startupok

A júniusi nyitó rendezvényt követően, októberben kezdetét veszi a Startup Campus Berlin Program. A kezdeményezés célja a berlini startup ökoszisztéma bemutatása a közép-kelet-európai startupoknak. A német főváros  széleskörű mentorhálózatot, coworking tereket, valamint jelentős állami és privát kockázati tőkét biztosít az innovatív vállalkozások számára.

Az elmúlt években a német kormány komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy Berlint Európa vezető innovációs és startup központjává fejlessze. A világ legnagyobb accelerátor  hálózatai, a német multinacionális vállalatokkal karöltve számos szektor-specifikus programot indítottak annak érdekében, hogy kihasználják az ipari innováció ezen új formáját.

A Startup Campus Berlin programot az Enterprise Hungary azzal a céllal indítja, hogy a magyar és közép-kelet-európai startup vállalkozások számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson, amin keresztül elősegítse a forrásbevonást és a globális piacra lépést. A program keretében startup specifikusan és iparági fókusszal alakítjuk ki az adott hetek tematikáját.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A programba bekerült startupok  lehetőséget kapnak a  helyi accelerátorok (GTEC, StartupBootcamp, PlugandPlayTechCenter, WISTA stb.) megismerésére, valamint bemutatkozhatnak a nemzetközi mentoroknak és tapasztalatot cserélhetnek a német fővárosban már letelepedett startup cégekkel. Emellett tájékoztatást kapnak a cégalapítás jogi és pénzügyi lehetőségeiről a helyi vállalkozás ösztönzési központtól (Berlin Partner), és betekintést nyerhetnek a kockázati tőkebefektetés gyakorlatáról a Tartományi Kockázatitőke Társaságtól.

startup-campus-berlin

A kiválasztott startupok az alábbi szolgáltatásokat vehetik igénybe:

  • teljeskörű programszervezés,
  • accelerátor programok megismerése,
  • vállalkozás ösztönző programok és szabályok megismerése,
  • kockázati tőkebefektetési gyakorlat megismerése,
  • pitch bemutatkozás nemzetközi mentorok előtt,
  • B2B és networking lehetőség,
  • coworking iroda használat és tapasztalat csere,
  • szállás Berlin városában.

A program célcsoportja a nemzetközi piacra érett vállalkozások illetve azok alapítói és vezetői. Ennek értelmében azok a közép-kelet-európai startupok, akik már rendelkeznek működő prototípussal vagy magvető befektetéssel, esetleg regionális piaci jelenléttel. Mindezeken felül természetesen készek kell lenniük arra, hogy vállalkozást indítsanak Berlinben.

“A magyar startupoknak az lenne a legfőbb feladata Berlinben, hogy potenciális ügyfeleket és befektetőket találjanak. A Startup Campus Berlinhez hasonló kezdeményezések mindenképpen elősegítik azt, hogy kiépítsék a megfelelő kapcsolat rendszerüket Németországban” erősítette meg a nemzetközi jelenlét fontosságát Andy Tóth, Plug and Play Ventures Germany befektetési igazgatója.

A berlini ökoszisztéma kiemelt iparágaival összhangban, 7 héten át, a meghirdetett 7 iparági terület legerősebb 4 startup vállalkozója kap lehetőséget a Programban való részvételre. A cégvezetők önköltsége az utazás. A résztvevőknek egyszeri 150€ részvételi díjjal is számolniuk kell. A programot a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., a hazai startupok stabil külpiaci jelenlétét segítő Innotrade Programja támogatja.

A programok az alábbi tematika szerint kerülnek meghirdetésre:

Október 4-6.                    Digital Health                                   Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 4.
Október 11-13.                 Food & Industrial Tech                  Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 11.
Október 18-20.                 e-Commerce                                     Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 18.
Október 25-27.                 FinTech & Insurance Tech            Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 25.
November 8-10.              Inno Energy & Sustainability       Jelentkezési határidő: 2017. október 8.
November 15-17.            Photonic & Optic                             Jelentkezési határidő: 2017. október 15.
November 22-24.           Mobility & Transportation           Jelentkezési határidő: 2017. október 22.

December 5.                      DEMO DAY

JELENTKEZZ ITT!

www.startupcampusberlin.com

Indul a Startup Campus London negyedik szemesztere!

Októberben újra indul a Startup Campus London vállalkozói program, immáron negyedik alkalommal.

A programba bekerülők 4 szombati alkalomból álló térítésmentes kurzuson vehetnek részt a brit fővárosban, a világ egyik legsikeresebb egyetemi inkubátorában, az Imperial College London Campus-án.

A szervezők várják a Londonban, illetve Nagy-Britanniában élő, 18 és 35 év közötti vállalkozói motivációval, üzleti ötlettel vagy startuppal rendelkező fiatalok jelentkezését. A képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező inkubációs szakemberek tartják.

A négy alkalmas képzést követően a legjobb vállalkozói ötletek egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be a programot záró Demo Day-en.

Képzési alkalmak:

2017.10.07.
2017. 10.14.
2017.10.21.
2017.10.28.
2017. 11. 09. – Demo Day

Részletek hamarosan!

Érdeklődni a domotor.tekla@enterprisehungary.hu e-mail címen lehet.

 

Utolsó hazai állomásához érkezett a Startup Campus Roadshow

2017. május 31-én, a Pannon Egyetemen került megrendezésrer a Startup Campus Roadshow utolsó hazai állomása.

A rendezvényt Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg, majd Dr. Hartung Ferenc, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar dékánja köszöntötte a hallgatóságot. A beszédek sorát Dr. Simon Katalin folytatta, aki röviden a Magyar Fejlesztési Bank szerepéről a hazai startup ökoszisztémában.

A Hiventures tőkeprogramjainak bemutatása után kerekasztal beszélgetésre került sor, melynek első paneljében Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Dr. Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Dr. Kovács Gyula, a Pannon Egyetem kancellára, Ujhelyi Gábor a balatonfüredi Rendszertudományi Innovációs Központ vezetője és Laczkovich Bence, a Virgo Ventures ügyvezetője foglaltak helyet. A résztvevők a Balaton-felvidék lehetőségeit vitatták meg, például azt, milyen tényezők kellenek ahhoz, hogy egy térség valóban innovatív és prosperáló innovációs és gazdasági környezetté váljon.

img_1690

A képen balról jobbra: Dr. Kovács Gyula, Dr. Markovszky György, Porga Gyula, Laczkovich Bence, Ujhelyi Gábor és Kovács Zsolt

A következő panelben Dr. Simon Katalin, az MFB vezérigazgató-helyettese, Dr. Szabados Zsuzsa, Mikesy Álmos, a Hiventures üzletfejlesztési igazgatója, valamint Pongrác Dávid, az OXO Labs képviseletében sikeres startup projektekről, a startupok indulásainak kihívásáról beszélgettek.

img_1733

A képen balról jobbra: Pongrác Dávid, Dr. Szabados Zsuzsa, Dr. Simon Katalin, Mikesy Álmos és Kovács Zsolt

A startup versenyen 4 csapat mutatkozott be: a munkafolyamatokat könnyítő beltéri helyzet-meghatározást segítő Lookup Location (Zachár Gergely, Vakulya Gergely, Simon Gyula), az Aeriu (Szili László, Ellenrieder Gergely és Mocskay Ádám), akiknek ötlete leltározás folyamatát kívánja forradalmasítani drónok alkalmazásával, valamint az apaBoard csapat képviseletében B. Kiss Bálint.

A zsűrire a legjobb benyomást a Fungopack elnevezésű projekt tette. A csapat terméke egy elsősorban csomagolásra szánt bioanyag, amelynek összetevői a felhasználást követően nemhogy természetesen lebomlanak, hanem természetes komposztként is alkalmazhatóak.

img_1779

Lippóczy Gábor Attila, a Fungopack csapat tagja

További képek itt találhatóak.

Bár a hazai roadshow a végéhez ért, a programsorozat nem áll meg; Magyarország határait átlépve Londonban, majd Berlinben folytatódik! A londoni és berlini versenyen hazai startup csapatok is megmérettethetik magukat, olyan szakmai zsűri előtt, mint például a londoni Techstars ügyvezetője, Max Kelly, vagy berlini a Plug and play accelerator képviselői!

Csapatoknak jelentkezni itt lehet,  jelentkezési határidő: 2017. június 5.

Magyarország határait átlépve folytatódik a Startup Campus Roadshow

Magyarország határait átlépve Berlinbe és Londonba érkezik a rendezvénysorozat! A londoni, illetve berlini Magyar Nagykövetség együttműködésében megvalósuló események célja a magyarországi startup vállalkozói közösség bemutatása, a külföldi szakmai szereplők előtt. 

Az események elsődleges célja a német, angol és hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése, valamint a Közép-Kelet európai és magyar startup vállalkozások piacra lépési lehetősége, a német és angol piacon.  A berlini és londoni rendezvényeken magyar vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy megmérettessék magukat egy befektetőkből álló szakmai zsűri előtt.

A zsűri tagjai között helyet foglal többek között Dr. Pálinkás József, a Nemzeti, Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, vagy a Hiventures vezérigazgatója, Kisgergely Kornél, vagy Max Kelly, a Techstars London vezetője, de olyan neves inkubátorok és  akcelerátorok képviselőit is köszönthetjük majd, mint a Plug and Play,  a Startupbootcamp, vagy a Factory.

A szakmai program és startup verseny után, mindkét városban networking est követi az eseményeket a Londonban, illetve Berlinben élő magyar és külföldi startup vállalkozásoknak. Az eseményen remek lehetőség nyílik kapcsolatépítésre; a résztvevők a helyszínen személyesen is konzultálhatnak  startup inkubátorok vezetőivel, a Hiventures befektetési menedzsereivel, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Innotrade programjának és a helyi startup ökoszisztéma képviselőivel.

A rendezvény nyelve angol.

Jelentkezés startup vállalkozásoknak: goo.gl/8MNvOX

Jelentkezési határidő: 2017. május 31.

Nézői regisztráció:

London – 2017. június 16.  – https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-london-2017-tickets-34652959936

Berlin –  2017. június 19 – https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-roadshow-berlin-tickets-34139849208

 

Partnerek: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Hiventures, Magyar Nemzeti Kereskedőház, Startupnbootcamp, Berlin Partner, Factory, Plug and Play, Magyarország Berlini Nagykövetsége, Magyarország Londoni Nagykövetsége, Magyar Fejlesztési Bank, IBB Bet.