top of page
Szerző képeStartup Campus

Csúcsteljesítményű versenymotort fejleszt a győri egyetemről indult startup

A győri Széchenyi István Egyetemen alakult Advanced Drivetrain Technology (ADT) egyedi motorblokkból és hengerfejből álló megoldása először a motorsportban tudná jelentősen növelni a belsőégésű motorok teljesítményét, később pedig az utcai járművek számára is elérhetővé válna. A prototípus kifejlesztését a Startup Campus 66,5 millió forintos támogatásából és befektetéséből valósítják meg az alapítók.

A Széchenyi István Egyetem (SZE) stratégiai célként kezeli a hallgatói körében a vállalkozói kultúra kialakítását, és ezzel egyidejűleg azt, hogy minél több, az akadémiai közegben született innovatív ötlet jusson el a piacra és a sikeres üzleti megvalósítás szakaszába. Az intézmény tavaly augusztusban került a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány fenntartásba, és Dr. Knáb Erzsébet kuratóriumi elnöki megbízatásával tovább mélyült az egyetem és az Audi Hungaria, a régió legnagyobb vállalatának kapcsolata, amelyet korábban a mérnöki szakok duális képzésével, valamint a Belsőégésű Motorok Tanszékkel is ápoltak.


Az Advanced Drivetrain Technology (ADT) négytagú csapata a Széchenyi István Egyetemen, a SZEngine Formula Student Team hallgatói csapatban kezdett el komolyabban foglalkozni versenyautó-fejlesztéssel, és annak műszaki és gazdasági oldalával. Emellett közülük többen az egyetem Belsőégésű Motorok Tanszékén, valamint az Audi Hungariánál szereztek tapasztalatot. A startup júniusban kapta meg elsőkörös, 66,5 millió forintos finanszírozását a Startup Campus Inkubátortól, amelyből idén fejleszti ki az átalakított motorblokkal és egyedi hengerfejjel rendelkező motorkoncepció prototípusát. Az új megoldás minden hagyományos vagy VFTS Lada-motort használó versenycsapat számára korábban elérhetetlen teljesítménynövelést tud biztosítani, amely egyben saját kategóriájában a legnagyobb teljesítményt jelenti, ráadásul a legszélesebb fordulatszám-tartományban garantálja az elérhető legnagyobb teljesítmény 70 százalékát. A terméket várhatóan a Havassy Motorsporttal és egy élvonalbeli versenycsapattal együttműködve mutatják majd be.

„A Startup Campusszal célunk a hazai egyetemi tudáshálón születő innovációk piacra vitelének támogatása, melyhez nemzetközi üzleti tudást és tőkét is biztosítunk. Büszkék vagyunk az Advanced Drivetrain Technology csapatába történő befektetésre, mely többéves együttműködés eredménye az egyetemmel. Az autó-motorsport egy innovációintenzív iparág, ami itthon is egyre hangsúlyosabb, a befektetésünk mellett ezért is dolgozunk együtt Talmácsi Gáborral, valamint a HUMDA - Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökséggel"

– fogalmazott Kovács Zsolt, a Startup Campus ügyvezető igazgatója.

„Győr a világ egyik vezető gazdasági régiójának központjában helyezkedik el, minden feltétel adott további magyar sikertörténetek születéséhez”

– tette hozzá.


A Startup Campus befektetői szerepén túl számos más programmal is támogatja a térség innovatív fejlesztéseit, amelyből az elmúlt években több egyetemi kötődésű magyar vállalkozás is elstartolhatott.

Comentários


bottom of page